2009. október 22., csütörtök

a folyományok..............

Gyerek szemmel nézve az élet folytatódott rendesen tovább.
Még karácsony előtt a Nagyi megkapta a nyugdíj előtti szabadságát.
Intézte a " lelépését" a lakásból. Sehogy sem fért a fejembe, hogy hogy fog lelépni és
hogy hová.
Aztán hallottam mikor már hozzánk költözött, hogy 2000 ft ot kapott a lakás leadásáért. Ezt hívták lelépésnek. Karácsonyra vett nekünk egy rádiót.
És mivel ezentúl együtt laktunk sokat segített, tevőlegesen és anyagilag is rajtunk.
A nagyinak mindig volt pénze, bármire kellett. Közben otthon varrogatott is.
A nyugdíjazási ünnepén kapott a kollégáitól egy arany medált, nem hiszem hogy van
aki nem látott még ilyet, egy táncosnő van egy ovális foglalatban.
Mikor hazahozta és örömmel mutatta, én megkérdeztem - Nagyi ha meg tettszik
halni akkor ez az enyém lehet ? Anyu csípősen leintett, hogy ilyet nem való kérdezni.
Nagyi nevetve válaszolt, még mielőtt meg halok neked adom. Többet említeni sem
mertem róla.


Ottó bácsi : tavasszal két nagy fekete autó állt meg a ház előtt, nem magyarul beszélő
szokatlanul elegáns bácsik jöttek be és keresték D. Ottót.
Beengedték Őket és egy kis idő múlva Ottó bácsi az egyetlen öltönyében elment
velük. Délután jöttek vissza. Haza is hozták.
Állást is kapott hamarosan, a 66 os buszon lett üllő kalauz. Ez egy német- történelem
szakos tanárnak, 10 év vakvágány után maga volt a manna.
Hallottam mikor beszélték a felnőttek, hogy Ottó bácsit a fronton valami szilánk érte.
És bevitték Sonnenbergbe a kórházba. Kisvártatva a város parancsnok tűzszerészt
keresett a sebesültek között, mert alá volt aknázva a város. Gyorsan kellett cselekedni
mert levegőbe repülhet mindenki. Ottó bácsi jelentkezett. Sikerült megtalálnia és hatástalanítania a gyújtó szerkezetet. Menlevelet és szabad elvonulást kapott, és haza
is érkezett. Nem sokkal ez után a helyzeti előnyben lévők, lévén itt állomásozva,
elvitték egy baráti beszélgetésre amiből 10 év lett Szibériában.
De most a Sonnenbergiek megtalálták, díszpolgár lett a városban, és minden évben
két hétre vendégül látták, osztályon felüli ellátással. Róza néni csak három évenként mehetett Vele, a fiúk pedig soha. Intéztek még egy két szoba összkomfortos lakást
is egy budai lakótelepen. Még életében közteret neveztek el Róla kint.
Ottó bácsi egy hétköznapi hős volt .

1972. -ben jött a város rendezés, a házat lebontották. Új lakást kaptunk.
Ide már négy generáció költözött.
Egy ideig még itt laktunk együtt.
Apu : visszament a papírgyárba dolgozni, de már nem 12 órában, hanem három műszakban.1987. Húsvét hétfőjén ebéd után lefeküdt aludni. Átaludta magát az
örökkévalóságba. 63 éves volt.

Anyu: még sokáig állt a pult mögött, több helyen is. Nyugdíj után is visszajárt
dolgozni. 1989. január 27 én egy pénteki napon kiment a piacra vásárolni.
Ketten laktak a nagyival. A piacon vásárlás közben meggondolta magát és
egy arra járó kósza felhő csücskére felült. Egy hónappal a hatvanadik születésnapja után.


Nagyi: Nekem kellett elmondanom hogy Anyu többet nem jön haza.
Senkinek nem kívánom ezt, az egy szem gyerekét vesztette el.
Hirtelen tört ki rajta a súlyos , gyógyíthatatlan kór. 1991. júliusában a doktornő
beutalta a kórházba. Míg a mentőt vártuk, beszélgettük, és akkor azt mondta:
- gyere ide kislányom, vedd le a láncomat, megígértem hogy neked adom-
Nem akartam levenni, de mindenféle kép ékszerek nélkül vitték el, le kellett vennem.
Másnap még megetettem a kórházban, megismert.
Vasárnap következett, készültünk a korai ebédre, hogy utána bemegyünk Hozzá.
Csengett a telefon, engem keresett, akkor már tudtam hogy baj van.86 éves volt.
Nekem meg a névnapom.
A táncosnő medál most is itt van a nyakamban. Néha megmorzsolgatom szinte
akaratlanul is, és a tudattalanul is ilyenkor Rá gondolok.

Magamra nem vesztegetek szót, most már ismertek eléggé.
Aki akar megtalál. ( még )


Köszönöm mindenkinek aki vette a fáradtságot és türelmet és elolvasott.
Akár hagyott bejegyzést , akár nem.

Kívánok szép csendes hosszú hétvégét, kinek- kinek a maga érzéseivel.

23 megjegyzés:

Gabella írta...

Köszönjük, hogy megosztottad velünk. Bár nem nagyon látok írni, csurog a könnyem...

KicsiKató írta...

Drága Mmama!

Nagyon köszönöm... sosem hallottam még ilyen szép kifejezéseket a szülők halálára... Élmény volt olvasni téged!!

Beödőkné Mónika írta...

Köszönöm, hogy megosztottad velünk életed egy részét. Élmény volt olvasni soraidat.

Bár vissza hozhatnám szüleidet és nagymamádat egy varázsütéssel, de ők lélekben mindig veled vannak!!

Nyafkamacska írta...

Köszönöm Neked!

FOLTOSVIRÁG írta...

Drága Mmama(Magdika)!
Nagyon szépen köszönjük,hogy megosztottad velünk örömödet s bánatodat!Mi csak reménykedhetünk hogy ilyen történetet nem nagyon kell majd átélnünk illetve mesélnünk gyermekeinknek,unokáknak!
Nagyon szívfájdító tud lenni ebben a történetben a háború,a szülők és egy drága nagymama elvesztése!
Most megyek is megölelem én is amíg csak lehet mindnyájukat!

PI írta...

Én is köszönöm az írásod mmama!
Nekem édesapám 3 éve halt meg, a nagymamám meg kettő napra rá.
Édeanyám kettő nap alatt elvesztette a férjét, és a anyját.
Talpra állt.
Meg én is.
Kemény volt.

Abile írta...

Olyan szép képeket rajzoltál az elmúlásról...

bruercsi írta...

Köszönöm!

MARIKA írta...

Köszönjük, hogy megosztottad életed legnehezebb napjait velünk.

Bea írta...

Ezt már én is megkönnyeztem, és nagyon köszönöm. Még, ha írsz, szívesen olvasom. Pl. nem tudom, mi az a vulkán fiber?
Egyébként meg sok örörmet kívánok neked a mindennapokhoz!

mmama írta...

Jaj Kislányok nem kell sírni.
Mindenki cipeli a maga keresztjét.
Az sokkal nehezebb néha csak nem vesszük észre.

PI ! Nem irigylem Anyukádat.
Ezen ugyan úgy lehet sírni.

Abile ! Nem szeretem használni azt a szót, inkább körül írom.

Bea ! a vulkánfíber az annak a kornak a találmánya, préselt vastag kartonpapír impregnálva,
ami egy idő után semmivé lett és akkor szét lehetett tépkedni, eltüzelni. Táskákat bőröndöket
csináltak belőle.Barna és fekete
színekben . A feketének lakk hatása volt.
Az éleket műbőr csíkokkal varrták össze kívülről mert kifordítani nem lehetett. Sarkait ragasztott sarokvédő védte.
Szóval a bőr táska hangosan röhögött mellette, de nem tudtuk megfizetni.

Bea írta...

Köszi a felvilágosítást, mmama!

lomaquilt írta...

Nagyon köszönöm a leirásodat, én isgondoltam hasonlót, de mostanában nem igen érek rá, majd késöbb és kicsit másként. Ahogy az életeink is mások. Erre mondják, hogy a regények érdekesek, de a való élet sokkal bonyolultabb! Azért is jó leirni, mert sokan megismerik mi is volt abban az időben és ha ők is abba a korba jutnak ők is irnak ilyet. Ez egy ilyen körforgás!

Lidércke írta...

Köszönöm én is! Nagyon vártam a folytatást.

fpárduc ugrásai írta...

Mmama!
Izgalmas, szívszorító, érdekes volt az írásod! Én szeretek ilyen hosszú bejegyzéseket olvasni, és a stílusod nagyon tetszik nekem! :)
Picit könnyes szemekkel köszönöm neked e pár bejegyzést!
Fpárduc

Kataca írta...

Köszönöm

katafolt írta...

Syépen mondtad...mesélj még !

wattacukor írta...

Ehhez nincs mit hozzáfűzni... Kösznjük!

Jolimama írta...

A kabátot akartam megnézni, meg is néztem, gyönyörű:-))
Aztán itt maradtam.
Csak annyit írok, hogy nagy-nagy ölelés küldök Neked. Jolimama

ilonamamzi írta...

Magdi! A többiekhez hasonlóan, nekem is nagyon nagy élmény volt olvasni az életedről, sok régi emlék jött elő bennem. Nagyon köszönöm én is.
Ha lesz időd (és kedved), szeretném, ha folytatnád.

mmama írta...

Köszönöm hogy olvastatok.
Ha tettszett többet fogok majd írni
életem szilánkjaiból, a továbbiakban.

Bea írta...

Nekem kifejezetten tetszett, úgyhogy én táőmogatom az ötletet és örülnék neki!

Náncsi írta...

Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad ezt velünk, lassan olvastam, mert nem akartam hogy vége legyen, mint mikor egy jó könyvnek a végéhöz közeledsz, de annyira beleélted magad a történetbe, hogy nem akarod, hogy a szereplők eltünjenek az életedből, ahogy becsukod a könyv fedelét. Szívesen olvasnám, ha írnál még a /nekem/ régi időkről!

Ági