2009. október 19., hétfő

Szabálytalan (meg) emlékezés.................


Kevesen vagyunk ebből a korosztályból akik gép elé ülnek.
Különböző okok miatt , mert nincs gép, idegenkednek a használatától, stb...
Ezért gondoltam arra hogy kissé szabálytalan időutazást teszek , úgy ötvenhárom
évre vissza menve az időben. Én már és még emlékszem élénken a velem történtekre.
Fiatalabb blog társaim , azok akik érdeklődnek hogy hogy volt akkor, biztos sok furcsa dolgot fognak olvasni itt.
Érdekes az idő távlatában egyre élénkebbek a régmúlt eseményei. Most hogy végig gondoltam mit is szeretnék leírni egy ezernyi ágon futó történet kavarog a fejemben.
Az sem biztos hogy belefér egyben. Akkor többrészes lesz. De megérthető.


A képen látható riadt szemű lányka én volnék. A fiatal asszony az Édesanyám.
Ezerkilencszázötvenhat márciusában készült.
Ebben az évben töltöttem a hatodik életévemet, iskolába írattak.
Mikor meglátták őgebeségemet közölték Anyuval , hogy ha nem érem el a 16 kilót
nem mehetek szeptembertől iskolába.
Erzsébeten laktunk a Bartha Tivadar utcában. Esetleges erzsébetieknek mondom
ez a mai Topánka utca. Párhuzamosan a Kossuthi-val. Ugyanis született erzsébeti
így nevezi a Kossuth Lajos utcát. Pontosan négy ház választott el minket az iskolától.
Hallani lehetett a csengetéseket , nem is volt nagyobb vágyam mint iskolába járni.
A Kiskossuthiban ez a templom mögötti része az utcának, rendelt a Dobi doktor.
Mindenki így hívta. Anyu elvitt hozzá, hogy valami erősítőt adjon, hogy ne maradjak
vissza egy évet. Kaptam B12. injekció kúrát, és Polyvitaplex nevű görény büdös
kapszullákat, és egy jó tanácsot , levegő változás kell a lánynak.
A kúra után igy kerültem le Veszprém megye kis falujába, Apu bátyja ott volt
plébános, az idősebbik húga aki a keresztanyám is volt vitte a parókia gazdaságát.
Itt először is meg kellett tanulnom viselkedni, pl: lány nem mászik fára, nem játszik a trágyadombon, nem zabálja ki a moslékból a főtt almát a macska táljából a farhátat.
Nem piszkítjuk össze a ruhánkat, és a kezünket, nem járunk csámpásan, és a cipőnk
mindig ragyog.
A kínok kínját éltem át, viszont egy idő után még a vasszöget is megettem volna.
Ezért a fára mászás helyett a nagyméretű spájzba bujdokoltan nagyméretű késsel.
És farigcsáltam a sódart, a kolbászt, marokszámra a diót tömködtem magamba,és
a méz is rendesen fogyott. Amikor épp nem garázdálkodtam valahol, kint ültem a
kerti szaletliben és Keresztanyu tanított kézimunkázni. Nekem furcsa volt hogy a
falubeliek Őt Kisasszonynak hívták, engem meg Kiskisasszonynak.
Így esett meg eddigi életemben, hogy két egész hónapig viselhettem ezt a titulust.
Augusztusban 18 kilósan hoztak haza. Még jó hogy a ruháimat mindig úgy vették
hogy két számmal nagyobbat, így ruha gond nem nagyon volt. Akár milyen korú volt a leány gyerek nadrágot nem hordott nem volt való.
Így csak cipő gond volt. Barna magas szárú gojzer varrot bőrcipőt kaptam, jó
nagyot hogy kiszolgálja az évet és hogy jégzokni is férjen bele. Már akkor utáltam.
Kaptam még lóden kabátot és svájci sapkát is. És mindent ami az iskola kezdéshez kell. Kék kötényt, kettőt mert az volt a forma ruha és fekete klott könyökvédőt.
Egyke voltam a Ratkó- korszakban, amire futotta azt mindent én kaptam.
És egy gyönyörű vulkánfiber hátitáskát, fekete csillogóst, piros szegéllyel.

Elkezdődött az iskola. A ház ahol laktunk államosítva lett, a benne lévő két nagy lakást hat lakássá alakították. Itt volt 32 nm- ünk. Mindig mindenki tudta ki mit csinál, kihez ki jön, mit főz stb...... Szerencsés társaság jött össze, veszekedésre nem emlékszem. Inkább az összetartás működött. Anyu és Apu dolgoztak, mivel én
önálló voltam , mondanám kicsit kora vén, lévén mindig csak felnőttek között,
és hála a "kisasszonnyá " való kiképzésemnek köszönhetöen megbízható is.
Ezért kulcsot kaptam a nyakamba. A szomszéd Franciska néninél kellett jelentkeznem mielőtt kimentem a kapun. Igazgatott rajtam ezt azt, aztán kikísért
a kapun, és megvárta amit bemegyek az iskola kapuján.
Délben mikor kicsengettek kiállt a kapuba ott várt. Aztán megmelegítette az ebédemet
ami el volt készítve, és utána leültem tanulni. Mikor Anyu hazajött kikérdezett.
Apu 12 órázott, mert folyamatos üzemben dolgozott, csak este jött haza.A Nagyi
még dolgozott, de már hallottam a felnőttek beszédét mikor szó került róla hogy
jövő februárban mikor nyugdíjba megy "lelépéssel" vissza adja a lakást és hozzánk költözik.Mert hogy szolgálati lakásban lakott egyedül, a Gubacsi- híd a mai
Csepeli átjáró csepeli oldalán. Nagyon vártam már a februárt, szerettem nagyon
a Nagyit. És az élet furcsa kegyetlen játékot űzött mindkettőnkel. Kettőnkre szabta
mindkét szülőm eltemetését.
No de térjünk vissza szeptemberhez. Egyik nap a Nagyi jött mikor Anyunak kellett
volna. Azt mondta itt fog aludni, mert Anyu bent van Apuval a kórházban, ahová
a munkából szállították, majd jön. Sírtam és izgultam, mi történhetett.
Az hogy Aput meg kell operálni mert gyomorvérzést kapott nekem maga volt a frász.
De jóra fordult minden, aztán már engem is beengedtek látogatni.
Reménykedtünk hogy hamar rendbe jön. Szeptember végén haza is engedték a kórházból azzal , hogy októberben a Visegrádon lévő szanatóriumban utókezelésre
kell mennie. Erősödnie.
És következett az új hónap az október.

folytatom..................


21 megjegyzés:

Kriszta írta...

Kíváncsian várom :)

KicsiKató írta...

Nagyon várom a folytatást, köszönöm a többi fiatal kortársam nevében a fáradozásodat, hogy begépeled nekünk ezeket a sorokat!!

Gabella írta...

Én is várom!

Luna írta...

Én is csak azt tudom mondani, hogy kiváncsian várom a folytatást!!

Külön örülök, hogy leírtad most hogy hívják Erzsébeten az utcákat, így be tudom azonosítani őket. Nem vagyok helyi, csak ott dolgozom. :)

Beödőkné Mónika írta...

Kíváncsivá tettél! Várom a folytatást! Olyan az írásod mintha egy regényt kezdtem volna olvasni. Nagyon jó!!!!

Abile írta...

Az Édesanyám is 1950-ben született... Nem is tudom leírni, hogy mit érzek, amikor mesélsz... 43 éves volt, amikor meghalt és alig tudok valamit a gyermekkoráról, leginkább csak fényképeim vannak abból az időből...Köszönöm, hogy mesélsz nekem!!

Lonci írta...

Türelmetlenül várom a folytatást:)

mmama írta...

Örülök a hozzászólásaitoknak mert:
Úgy néz ki , hogy vannak érdeklődők még a régmúlt iránt.
Luna részére most már különös figyelemmel fogok a helyről is írni.
Abile Drága ! összeszorul a torkom.
Egyidős vagy a nagyfiammal.
Holnap úgy folytatom, mintha a lányomnak mondanám..............
Mindenki másnak köszönöm a figyelmet, szó sincs műről, regényről, ez egy év az életemből.
Nem fáradság, emlékezés.

lomaquilt írta...

Nagyon tetszett, mintha helyettem is irtad volna! Nagyjából egyidősek vagyunk, hasonló élményeim vannak. Ami megfogott, az a fénykép. Ujabban nagyon szeretem ezeket a régi fényképeket nézni. Tudom, hogy beállitott de mégis olyan emberi annyira jellemző a korra. Szerintem azért jó leirni ezeket a régi dolgokat, hogy mások is megtudják mi volt velünk. Most elnézve fiamék családját, akik már jobb körülmények között nevelhetik gyermekeiket, hogy mi akkor valamit esetleg nem úgy csináltunk? Ezért jó a nemzedékek emlékezése. Köszönöm és várom a folytatást.

Lidércke írta...

Annyira jó volt olvasni! :)Köszönöm, hogy írod.:) Várom a folytatást, bár a temetések miatt előre szomorkodok rajta...

MARIKA írta...

Nagyon várom a folytatást ,én is .
Pedig én ismerem a korszakot végig éltem minden kímját és nélkülözését.
De neked legalább Nagyikád volt.

mmama írta...

Lidércke ! a temetések tényére csak utaltam itt, nem ennek a történetnek a
tartalma.
Sokkal későbbi.Csak hát a sorrendet
felcserélte az élet.

leda írta...

De jó ötlet! Szívesen olvasom az emlékeidet! :) (Erzsébeten tanítok, a Topánka mellett, A János u-ban.:)

Edina írta...

Mindig szívesen hallgatom (olvasom) a múltban történteket, nagyon várom a folytatást :)

Ibcsy írta...

Nagyon jó volt olvasni. Az én Anyukám is 50-es. Köszönöm, és várom a folytatást:-)

Exit írta...

Ritkán olvasok végig ilyen hosszú bejegyzést, de ezúttal kivételt tettem. Ha az újságokban is lennének ilyen történetek, akkor talán visszatérnék az újságolvasásra.

Ircsi írta...

Nagy örömmel olvasom minden bejegyzésed és boldog vagyok, hogy megismerhetelek egy ilyen igazi tehetséges nőt még nem láttam ..
várrom a folytatást !
Ircsi

Mszabu írta...

Vajon miért nem adnak a tv-k valódi életeket,múltakat bemutató műsorokat?Ez jutott eszembe miközben faltam a sorokat.Van jó pár könyvem ami hasonló témákat mesél el.Várom a folytatást!:-)

Katica írta...

Ez tènyleg nagyon jò volt, mintha egy regènyt olvastam volna! Irjàl tobbet is, sokat!!!!

mmama írta...

Köszönöm mindenkinek, különösen az Úrnak a véleményét.
Az én férjem sem olvas el hosszú irományokat.

ilonamamzi írta...

Juj de jó volt, MINDENKÉPPEN folytasd légy szíves!!!!!!