2009. december 18., péntek

De mi lehet a csomagban ?

Miután megújult az otthonunk, meleg is volt benne, és a hagyományos élelmiszerek is
hazakerültek , az ünnep előtt két nappal Nagyi és Anyu elkezdtek sütni.
Én alig vártam hogy ne kelljen segítenem és vége legyen a - kislányom tésztás a kezem
hozd ide ezt vagy azt, nyisd ki a csapot stb- felszólításoknak.

Megkérdeztem hogy elvágnánk e azt a spárgát az újsághalmon. Nem szívesen tették , előtte sutyorgás volt ilyenek- most már nem lehet baj belőle, aztán úgyis eltüzeljük.
De a fülem az jó volt, ( ma is az ) mindent hallottam.
Megkaptam a valamit, a többi újság az a sparheltban járta el tűztáncát.
Az én talált kincsem az pedig egy régi régi mesekönyv volt amit Apu és az Ő három
idősebb testvére annyira kiolvasott hogy csak a betűk maradtak benne tényleg.
Nem volt fedele az egykor szép könyv lapjait imitt -amott fogta össze egy kis enyv morzsa és pár foszladozó cérnácska. És padlás szaga is volt.
Be kellett csomagoljam egy Esti Hírlap- ba mert potyogott belőle minden.
Felvackoltam magam az újsütetű ládára és elkezdtem olvasni.
Paulini Béla : Dugasz Matyi birodalma .
Alatta felsorolva a fejezetek, amiből kitűnt törpékről szól a történet.
(Sokkal később megvilágosodtam. Az ötvenes évek elején Matyi nevű
törpekirályt emlegetni egyenlő volt a fővesztés terhével, még ha ezt egy háború előtt
íródott meséből vették is. )
Akkor viszont megtorpantam az olvasásban mikor azt olvastam hogy : nyolcéveseknek szól a könyv. Én még " csak " hét és fél voltam :))
Harsány nevetés után megnyugtattak, hogy ha már megtaláltam olvassam el nyugodtan.
Belecsöppentem egy bájos mesébe, egy tündér világba és faltam a betűket.
Elvarázsolódtam a színesen fogalmazott mese fonalán. Én is ott éreztem magam
a nagy kalapú gomba alatt ahol a törpék laktak, és éreztem a vihar szelét mikor az a gomba kalapját lerántva otthontalanná tette a törpéket.
Dugasz Matyi a király elindult új hazát keresni népének az erdőben. Sikeresen találtak is egy pintes üveget ami egy görbe törzsű kis fenyő alá volt begurulva.
Szóba elegyedtek a fenyővel aki szívesen fogadta őket szomszéddá. Segítettek a hangyák a fűszálak és minden erdő lakó hogy a törpék még a tél beállta előtt
otthonhoz jussanak. Meg is történt az üveg lakájossá tétele és eljött a tél, leesett az első hó. Mikor is éjszaka a törpék csendes sírdogálásra ébredtek. Hamar kiderült hogy a kis görbe fenyő sírt. Miért sírsz kis fenyő ? kérdezték meg a törpék.
A kis fenyő válaszolt: nem sokára emberek jönnek akik sudár törzsű testvéreimet kivágják és belőlük szép ünnepelt karácsonyfa lesz. De én , én itt maradok az idők végezetéig mert a természet nekem görbe törzset adott, pedig szívesen lennék én is karácsonyfa! De hát kis fenyő ha kivágnak meghalsz , okvetetlenkedtek a törpék.
Az nem baj, felelte a kis fenyő , de lenne egy napom mikor én vagyok a fénypont az emberek életében. És csendesen sírdogált tovább.
Telt múlt az idő , és tényleg megjelentek az emberek baltákkal, és fűrészekkel.
Sok öl egészséges szép fenyőt vágtak ki és vittek el az erdőből.
A törpék vigasztalták a kis fenyőt, hogy ne legyen szomorú az sokkal jobb ha itt él velük a kerek erdőben, de a fácska hajthatatlan maradt.
Karácsony napjának hajnalán ember szóra ébredtek a törpék. Ezt hallották :
Nézd csak fiam ez a kis görbe pont jó lenne nekünk, a szép oldala látszana úgyis a kicsi szobánkban. A kis fenyő amennyire csak lehetett kihúzta magát hogy egyenesebbnek lássék, a törpék lélegzet vissza fojtva figyelték mi történik.
A két ember elővette a fejszéket és neki láttak kivágni a kis fenyőt.
Közben beszélgettek: hogy fog örülni édesanyád hogy nekünk is lesz karácsonyfánk, sietnünk kell mert még meg kell nézni a léket is van e benne hal, húú de szép karácsonyunk lesz!
Aztán a fát megfogták és húzni kezdték a havon magukkal.
Erre vártak csak a törpék, felugráltak a tűlevelekre és mentek a kis fenyővel, elkísérték a barátjukat az utolsó útjára.
Mikor a házhoz értek leugráltak róla és elköszöntek tőle. Aztán az ablakpárkányra
másztak fel és néztek be a házba.
A kis fenyőt talpra állították és betolták az egyik sarokba. Feldíszítették csillogó ragyogó díszekkel , gyönyörű lett és a görbe törzse nem is látszott, csak az hogy ragyogott a boldogságtól belőle is karácsonyfa lehetett.
Igaz hogy az életét adta érte. Beszélni már nem tudtak egymással de a törpék a párkányon énekelni kezdtek: Kis fenyő az erdőben élt oda künn
tél ezüstje csillant a sok pici tűn,
fázni sose fázott ha eljött a tél,
hóval takarózott ha fújta a szél.
Ám eljött karácsony s a zöld kis fenyőt
talpra állították és elvitték őt,
ott díszítik most fel egy szoba közepén,
hol ő mondja a legszebb mesét.
A kis fenyő , immár boldog karácsonyfa alig hallhatóan vissza énekelt:
Elmondom a legszebb mesémet
az életnek csodás dalát,
egy országról mesélek néktek
mely tündéri álom világ.
Az emberek ott mind egyformák,
Dolgoznak és közös a kincs
és erősek akár az orkán ,
melynek földön párja nincs.
Így maradt meg emlékezetemben Dugasz Matyi karácsonyi epizódja.
Ezen kívül még sok minden aranyos dolog történt a törpékkel , a könyvet még többször is kiolvastam, fejből tudtam / tudok belőle részleteket még ma is.

Vagy húsz évvel később megláttam a könyvesbolt kirakatában , be mentem és meg akartam venni. Bele lapoztam, de le is tettem. Szegény Paulini Béla bácsi forogna a sírjában ha elolvasná a kitudja hányadik átdolgozott kiadást:((

Az az én szerencsém volt hogy rátaláltam az első kiadásra még az 1800 -as évek
végéről. Amíg élek nem felejtem el olyan olvasmány élményt kaptam.

Igaz akkoriban a bakugán szörnyek és a toák , a pókember és a számomra ijesztő mai játékok még gondolatban sem voltak. Nem tudok megbarátkozni velük.
Hiába ez a múló idő nyoma.

9 megjegyzés:

Lonci írta...

Köszi, hogy megosztottad velünk ezt az élményt:)))
Kellemes hétvégét

Sziranszki írta...

Nagyon szeretem olvasni ezeket a történeteket, ugye lesz még folytatás??

bruercsi írta...

Köszönöm! Szép, keserédes volt!

mammka írta...

Köszönöm Mmama! ott ültem veled a ládán és belekukucskáltam a könyvedbe,közben államat tenyerembe támasztva,hallgattam,ahogy mesélsz.....:)

Abile írta...

Köszönöm a mesét...
Anitám is őrizgeti az én gyerekkori mesekönyvemet. A régi idők meséit olvasni minden korosztálynak sokkal nagyobb izgalom! :o))

Mehike írta...

Hú,de régi könyv.Nagyon jó volt olvasni a történetet.

Rita írta...

köszönjük Mmama!!! Ugye lesz még?
Amugy én asszem pár évvel fiatalabb vagyok nálad de a mai mesehösökkel nekem is problémám van....

Bea írta...

Köszönöm a visszaemlékezést. Jó, hogy leírod ezeket az emlékeket.

Barbi írta...

Teljesen más témában kommentelek: Csak meg akartam írni,milyen szuper a muffinsütőben sütött hús ötlete, Diánál olvastam! Mi is csináltunk már ilyen bacon-aszaltszilva-sajt-pulyka husit, de eszembe nem jutott volna formára sütni! Köszi! :D