2009. október 29., csütörtök

Almás , és más dolgok.............


Azt mondja nekem Anikó, Te biztos tudsz olyan helyet ahol jó anyagokat lehet kapni!
Hajjaj , mondom én persze hogy tudok, a rossz nyelvek szerint még többet is mint kellene . Megmondtam hol nézelődjön . Olyan anyagot keresett ami már előre mutat az ünnepre, nem kényes színű és az ünnep után a konyhában tovább is használható.
Négy üllő párnáról van szó, amire kéne a huzat.Mellőlük ki fér egy futó is az asztalra.
Kiválasztotta Idáék almás anyagát .
Nekem is tettszett, elmentünk megvenni. Anikó beavatta, aztán kezelésbe vettem az anyagot. Elkészült, az anyag hagyja magát varrni is vasalni is ! Miközben vasaltam
döbbentem rá hogy nekem ez az agyi nünükém a vasalás.És még ezer más is :))
Hogy többek közt miért ? Elgondolkodtam ezen, és a gondolatok vissza vezettek a
rég múltba. És mivel a folytatásos beírásomnál sokan kértétek hogy meséljek még,
megosztom gondolataimat azzal akit érdekel.

Én még ipari tanuló voltam, vagy inas.
1964-67 között az akkori MÜM. 15. számú Szakmunkásképző Intézet tanulója.
Az iskola a Hársfa és Wesselényi utca sarkán terpeszkedő épület óriás.
Rég nem jártam arra, de mikor legutóbb, akkor is hasonló iskolaként prosperált.
Szerencsém volt, tanműhelyes lettem. Az azt jelentette hogy a műhely a Hársfa utcai
bejáratról megközelíthető Tavasz Női Ruhaszalon volt.
Két napot a Wesselényi oldalon iskolában töltöttünk, négy napot a Hársfa felől a műhelyben. Itt délelőtt és délutáni műszak volt.
Az első évben tanulgattunk egy fiatal mester keze alatt, semmi nem volt nehéz,
minden jól ment. Hittük mi. Aztán a második évben Kaptuk Mária nénit.
Mária néni , akinek áldom a nevét, szabó dinasztia sarja és a nyugdíj előtti csoportja
voltunk. És ha ez még nem volt elég, felesége az iskola igazgatóhelyettesének.
Másodikosként már nagynak éreztük magunkat és flegmán lázadóan viselkedtünk.
Az első napokban a másodikosok varrták az elsősök fehér munka ruháját.
Utáltuk, és össze vágtuk az egészet, lógó cérnák, vasalatlan varrások, de szépen összehajtva átadtuk a munkát.
Aztán Mária néni gondosan átnézte és a készítőket egyenként állította föl, és hangosan replikázott, egyes, egyes, egyes......................
Akkor nyomatékkal közölte hogy egyetlen egy lógó szálért az elkövetkezendőkben egyest ad. Innen kezdtünk szívni mint a torkos borz.
Volt egy fa alkalmatosság amivel taktust tudott ütni, sétált a hátunk mögött és
annak az ütemére stafíroztuk a bélést a kabátba, ez az apró láthatatlan öltés.
Beszélgetni nem lehetett, Óránként volt 5 perc torna. A vasaló mindig működött
Ő osztotta be ki mikor meddig vasal. Kemény kézzel bánt velünk, a szó szoros értelmében. Nagyon jól tudott hajat cibálni, miközben azt kiabálta hogy - a hideg vízre valót sem tudjuk majd megkeresni, ha így folytatjuk.
Naná , hogy kiröhögtük , de az idő Őt igazolta.Még a víz számla terén is.
Harmadik évben az akkori Lottó Áruháznak dolgoztunk finom konfekció munkát, de azt csak akkor vehettük kézbe ha a szalonban nem volt munka.
Oda az utcáról betérő megrendelőknek hozott anyagból szalon minőségű munkát
kellett produkálni. Voltak napok mikor a szabász mellett kellett dolgoznunk.
Ő ugyan úgy magyarázott mint Mária néni, csak csendesebben.
Szerettünk ott lenni, mert láttuk ki jött be a süppedő szőnyegen, és milyen elegáns
és felismertük rajta a mi általunk készült ruhadarabokat.
Minden jó illatú, finom , ízléses volt .Előttünk választotta ki a fazont a hölgy és mikor próbára jött akkor lehívtak bennünket és együtt próbáltunk. Így könnyebben
értettük meg az ördögi apróságokat amiből egy jól szabott elegáns darab áll.
És megszerettük Mária nénit is, rájöttünk hogy a javunkat akarja.
Köztudott volt hogy akit másodikban átengedett, az mehet szakmunkás vizsgázni.
Nem rizikózott soha hogy leégesse Magát a vizsgabiztosok előtt.
De melyik diák az aki vizsga előtt nem majrézik. Zabszem effekt működött rendesen.
A szak vizsgán reggel nyolckor kihúztuk a tételt, kaptunk egy kiszabott kosztümkabátot, és egy ív barna csomagoló papírt amire a kabát szoknyájának
a szabásmintáját kellett megcsinálni adott méret alapján. Én egy hatrészes
szoknyát húztam, szerencsém volt tudtam, és nagyon gyorsan kész lettem vele.
Aztán kibontottam a kabátot és még ott is leizzadtam ahol nem kellett volna.
Egy kerekített fazonú , svéd zsebes,( nem rátett, bevágott ) 4 stircelt gomblyukas
( anyaggal körbevarrt kifordított gomblyuk ) bélelt karcsúsított kabátka volt.
Nem volt idő tökölni 12 kor le kell tenni mindent a kézből.
Még volt időm a bélést begombostűzni, és a végét jelezték.
A szakmunkás bizonyítványomba a négyes szám került be, és az Oklevélre
a " jó eredménnyel elvégezte " bejegyzés. Úgy örültem mint majom a lompos alkatrészének.
Mindenki átment és hármasnál rosszabb nem volt köztünk. Mária néni valóban
második év végén szelektált.
A vizsga után tartott egy beszédet nekünk. Felsorolta hogy mire ügyeljünk
szakmailag, és itt elsőként említette a vasalást, sokat emel, de ronthat is vele az ember.Ez nagyon megmaradt bennem.
Úgy ahogy emberileg az a mondata,- ha megcsináltál valamit, nézd meg jól és legelőször magadtól kérdezd meg , hordanám e szívesen ? és csak akkor
add ki a kezedből ha a kérdésedre magadnak is igennel válaszoltál.
Ekkor bátran add a neved a munkád mellé.-
Meg adatott az a szerencse hogy mikor már saját lakásunkban laktunk, összetalálkoztam Mária nénivel a közértben. Mindenre és mindenkire
emlékezett és a másik utcában lakott. Megözvegyült, egyik lánya is elment hirtelen
és fiatalon. Sokszor átjött hozzánk, én akkor voltam kisiparos, és még akkor is sokat
kérdeztem Tőle. Ha átjött mindig segített, pl: szálakat vagdosni, fércelni stb.
Magas kort ért meg, aztán egyszer csak nem jött többet, a házát lakattal találtuk.
Sokszor emlegetem a mai napig, és még a gyerekeim is , mert Ők is ismerték.
A hétvégén érte is gyújtok gyertyát. Hiszen amit tudok a tűről a kelmékről, a fogásokról azt Tőle tanultam , köszönöm Mária néni !

2009. október 25., vasárnap

elkészült.........




Végre ! Elkészültem a vastag pulóveremmel.
Csiga lassúsággal, egy egész hónapot töltöttem vele.
Biztos a perfekt kötők dobálják magukra a kereszteket, én viszont belebújtam és jól érzem benne magam. Valahogy sikerült eltalálnom a méretét , és ez már maga kellemes érzés. Nem lóg , nem szoros, igaz szépnek sem mondható de rendkívül praktikus lesz.
Na már most az ember ugye már az én koromban nem a szépségre megy, hanem a jóságra.Úgy döntöttem jó lesz.
A fonalat augusztusban vettem Székelyudvarhelyt. Visszamértem ami megmaradt az
1, 30 kg- ból az 0,6 deka. Tehát jól számoltam. Kellett ennyi.
Rizs kötéssel készült a passzé az 2 sima 2 fordított.
Az ujja szabó módszerrel van bevarrva. Az összevarrt testre az összevarrt ujja
begombostűzve befércelve, bevarrva. A képtárban mutatom a " kugliját" a
vállvarrásnál az ujja gömbölyűségét. Ettől lett kényelmes.
Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a cinege cipőjét felhasználtam hozzá
a cipzár húzójának. Így most az sem marad haszontalan.
Azért még várnék a hordással , ha kegyes lenne az idő.

2009. október 22., csütörtök

a folyományok..............

Gyerek szemmel nézve az élet folytatódott rendesen tovább.
Még karácsony előtt a Nagyi megkapta a nyugdíj előtti szabadságát.
Intézte a " lelépését" a lakásból. Sehogy sem fért a fejembe, hogy hogy fog lelépni és
hogy hová.
Aztán hallottam mikor már hozzánk költözött, hogy 2000 ft ot kapott a lakás leadásáért. Ezt hívták lelépésnek. Karácsonyra vett nekünk egy rádiót.
És mivel ezentúl együtt laktunk sokat segített, tevőlegesen és anyagilag is rajtunk.
A nagyinak mindig volt pénze, bármire kellett. Közben otthon varrogatott is.
A nyugdíjazási ünnepén kapott a kollégáitól egy arany medált, nem hiszem hogy van
aki nem látott még ilyet, egy táncosnő van egy ovális foglalatban.
Mikor hazahozta és örömmel mutatta, én megkérdeztem - Nagyi ha meg tettszik
halni akkor ez az enyém lehet ? Anyu csípősen leintett, hogy ilyet nem való kérdezni.
Nagyi nevetve válaszolt, még mielőtt meg halok neked adom. Többet említeni sem
mertem róla.


Ottó bácsi : tavasszal két nagy fekete autó állt meg a ház előtt, nem magyarul beszélő
szokatlanul elegáns bácsik jöttek be és keresték D. Ottót.
Beengedték Őket és egy kis idő múlva Ottó bácsi az egyetlen öltönyében elment
velük. Délután jöttek vissza. Haza is hozták.
Állást is kapott hamarosan, a 66 os buszon lett üllő kalauz. Ez egy német- történelem
szakos tanárnak, 10 év vakvágány után maga volt a manna.
Hallottam mikor beszélték a felnőttek, hogy Ottó bácsit a fronton valami szilánk érte.
És bevitték Sonnenbergbe a kórházba. Kisvártatva a város parancsnok tűzszerészt
keresett a sebesültek között, mert alá volt aknázva a város. Gyorsan kellett cselekedni
mert levegőbe repülhet mindenki. Ottó bácsi jelentkezett. Sikerült megtalálnia és hatástalanítania a gyújtó szerkezetet. Menlevelet és szabad elvonulást kapott, és haza
is érkezett. Nem sokkal ez után a helyzeti előnyben lévők, lévén itt állomásozva,
elvitték egy baráti beszélgetésre amiből 10 év lett Szibériában.
De most a Sonnenbergiek megtalálták, díszpolgár lett a városban, és minden évben
két hétre vendégül látták, osztályon felüli ellátással. Róza néni csak három évenként mehetett Vele, a fiúk pedig soha. Intéztek még egy két szoba összkomfortos lakást
is egy budai lakótelepen. Még életében közteret neveztek el Róla kint.
Ottó bácsi egy hétköznapi hős volt .

1972. -ben jött a város rendezés, a házat lebontották. Új lakást kaptunk.
Ide már négy generáció költözött.
Egy ideig még itt laktunk együtt.
Apu : visszament a papírgyárba dolgozni, de már nem 12 órában, hanem három műszakban.1987. Húsvét hétfőjén ebéd után lefeküdt aludni. Átaludta magát az
örökkévalóságba. 63 éves volt.

Anyu: még sokáig állt a pult mögött, több helyen is. Nyugdíj után is visszajárt
dolgozni. 1989. január 27 én egy pénteki napon kiment a piacra vásárolni.
Ketten laktak a nagyival. A piacon vásárlás közben meggondolta magát és
egy arra járó kósza felhő csücskére felült. Egy hónappal a hatvanadik születésnapja után.


Nagyi: Nekem kellett elmondanom hogy Anyu többet nem jön haza.
Senkinek nem kívánom ezt, az egy szem gyerekét vesztette el.
Hirtelen tört ki rajta a súlyos , gyógyíthatatlan kór. 1991. júliusában a doktornő
beutalta a kórházba. Míg a mentőt vártuk, beszélgettük, és akkor azt mondta:
- gyere ide kislányom, vedd le a láncomat, megígértem hogy neked adom-
Nem akartam levenni, de mindenféle kép ékszerek nélkül vitték el, le kellett vennem.
Másnap még megetettem a kórházban, megismert.
Vasárnap következett, készültünk a korai ebédre, hogy utána bemegyünk Hozzá.
Csengett a telefon, engem keresett, akkor már tudtam hogy baj van.86 éves volt.
Nekem meg a névnapom.
A táncosnő medál most is itt van a nyakamban. Néha megmorzsolgatom szinte
akaratlanul is, és a tudattalanul is ilyenkor Rá gondolok.

Magamra nem vesztegetek szót, most már ismertek eléggé.
Aki akar megtalál. ( még )


Köszönöm mindenkinek aki vette a fáradtságot és türelmet és elolvasott.
Akár hagyott bejegyzést , akár nem.

Kívánok szép csendes hosszú hétvégét, kinek- kinek a maga érzéseivel.

2009. október 21., szerda

............folytatás .

Mikor Anyu elolvasta a beírást, mondta hogy a központban Neki is azt mondták, hogy csak addig kell nyitva lennie míg van friss pékárú, mert csak a pékek szállítanak.
Az meg hamar elfogy úgyis és siet haza. A bevételt magánál kell tartania és majd ha
újra minden a régi lesz akkor kell elszámolni.
Megegyeztünk hogy az amúgy is fűtetlen lakásban ágyba maradok, csendben és
sötétben.Majd hozza a friss kenyeret és hoz egy vödör szenet is.
De én éhes lettem, és a tegnapi kenyérből kentem magamnak egy szelet zsíros kenyeret.
Szép nagy hagymák is voltak, én a bal kezembe fogván egyet egy mozdulattal ketté vágtam, a kezemmel együtt. A mutató és a hüvelyk ujjam között , jó mélyen.
Ordítva szaladtam Franciska nénihez. Össze szaladt a ház is.
Kötözgettek miközben Anyu jött befelé a kapun. Ledobta a szenes vödröt, és rohant hozzám.Gyors öltöztetés, és elindultunk a János tér és Ady Endre sarkán lévő OTI-ba. Ott összevarrták, kaptam marha savas oltást, és egy szép nagy kötést a kezemet meg felkötötték a nyakamba.
Egyébként is lehetett valami " gáz" mert a felnőttek napközben az udvaron beszélgettek, és többször kijött Ottó bácsi is közéjük. Időnként Gyula bácsi a féltett kincse a rádiója mellé görnyedt és úgy hallgatta. -itt a Szabad Európa Rádió -
-Radio Luxemburg- ilyeneket hallottam.
Másnap Anyu megint a lelkemre kötötte nem mozdulok amíg nem jön. Mondjuk
egy kézzel nehéz is lett volna bármit csinálnom. Csendben , sötétben kussoltam az
ágyban. Egyszer kulcsot hallok a zárban, a szobába lép egy idegen bácsi , megmutatja Anyu kulcsát, hogy ezzel jött be, Anyu küldte értem, Ő egy állandó vásárlója. Biciklivel jött, és el kell vigyen Anyuhoz mert nem tudja mikor tud haza jönni. Én ledermedtem és nagyon féltem, a bácsi felöltöztetett felültetett a bicikli
vázára, és a spejzból biztos kézzel emelte ki a nagy ruháskosarat, és azt felkötötte.
Nem mentünk ki a Kossuthiba amíg lehetett, de az Adyn már ki kellett kanyarodni
a templom térre.Ez egy szinte szabályosan kerek tér volt középen a barokk épület ami
műemlék, a Szt.Erzsébet Katolikus Templom, körülötte körforgalom volt kialakítva.
Itt muszáj volt átmennünk a Kiskossuthiba. A tér szélén megállítottak minket
a bácsi igazolványt vett elő, rám néztek látták a sérült kezemet, és - mehet- mondták.
A kormányt tartó két kéz között alig láttam ki. De valami furcsaságot érzékeltem,
sokan voltak a téren és mégis csönd volt, és mindenféle szokatlan nagy járművek is álltak. Onnan már öt perc alatt a boltban voltunk. Tehát igaz volt, Anyu küldte a bácsit értem. Hajnalban már alig jutott át a téren, mert éjjel események voltak.
A férjéről nem tudott, az Édesanyjáról nem tudott, a lányának mellette kellett lenni.
Elfogyott az üzletben a friss árú. A bácsi aki engem hozott a ruháskosarat egy fára szerelte rá és csapágy kerekeket az aljára. Ennek olyan hangja volt hogy a holtak is
megébredtek rá, osonni nem lehetett vele, az biztos. Anyu telepakolta a kosarat
alap vető dolgokkal liszt, élesztő, cukor , só, gyufa, tea, stb. És most jött a neheze.
Már délután volt és nekünk sötétedésig haza kellett érjünk.
Anyu húzta a megpakolt alkotmányt és egy kézzel toltam, aztán pihentünk.
A kerekek nem akartak arra menni amerre mi, de minden erőnket összeszedve,
húzva vonva elértünk a templomig. Bőrkabátos emberek jöttek és nem akartak átengedni, Anyu könyörgött, és rám mutogatott, meg a nyakamba kötött kezemre.
Az ember egy idő után átengedett, de csak a járdán , és gyorsan. Anyu adott neki egy üveg dianát, és egy üveg ecetet. A járdán mentünk de gyorsaságról szó nem lehetett,
mert az a nyavalyás kosár nem akart gurulni. Ott ahol most a templom mögött a
buszmegálló van, két kiégett tank volt, belőlük mint a rongybabák lógtak ki az
élettelen testek. A sárga keramit kő , mert az úttest azzal volt kirakva, most véres sáros és sokan feküdtek benne. Nagy beton darabok hevertek szerte a templom előtt.
Én kérdezgettem Anyut, hogy ezek a bácsik miért fekszenek itt , de ő csak csendre intett és hogy ne nézzek oda.Túl voltunk az út nehezén. Itt még egyszer igazoltattak, majd a bőrkabátos azt mondta hogy elkísér bennünket a Petőfi sarkáig, és megvárja míg bekanyarodunk, mert már igen csak szürkült.
A ház kapualjában várt minket mindenki, napközben is volt lövöldözés. Ezért
Gyula , és Ottó bácsi összefogva az otthoniakkal földet ástak ki a kertből és a pince ablakokba halmokba tömörítették, az utca felől. Mindenki levitte az ágyát, és mint egy nagy méretű hálóterem vált a mosókonyhából, és a szárítóból. Itt volt egy meleg vizes rézhenger amit ha fűtöttek jó meleget adott és vizet is melegített.
Több családnak is volt petroforja ezeket is levitték, ezeken főztek.
A mi ruháskosarunkból is jutott mindenkinek. És akinek amije volt azt tette a közösbe. Hiába a szükség , a nyomor összehozza az embereket.
Beosztással kellett gazdálkodni, nem mert senki kimenni a házból.
Minden tüzelhető és nélkülözhető anyag a kályhában végezte, mert hideg volt.
A kaput zárva tartottuk állandóan. De egyik nap engem el kellett vinni varrat szedésre. Megvártuk a delet, volt egy kis napsütés, és akkor gyorsan elmentünk,
előre engedtek mint gyereket, de ott is láttam vérző fekvő embereket, meg letakartakat is. Aznap mire hazaértünk meglepetés fogadott, Apu megérkezett.
A szanatórium működésképtelen lett megkapta a záróját és egy élelmiszer csomagot,
amivel elindult haza, gyalog! Aztán jött amivel lehetett.
A budai oldalon egy autó elhozta a Déli összekötőig, ott átjött gyalog, rá a bolgár
kertészetre, ahol elcserélte a mackósajtjait egy rekesz szőlőre és azt hozta haza.
És persze a legfontosabbat Magát !
Hallottam hogy éjszaka beszélgettek, csak nem értettem mit, - de biztos jön-
az autó átvisz- Anyu mondta - nem megyek sehová- de nem érted hogy nem megyek?
Nem tudtam hová akarnak menni, de mivel nem mentünk sehová nem is kérdezősködtem. Én éltem a magam hat éves létét.Hallottam hogy beszélgettek
a Juta dombon harcok folynak, ez a temető melletti pusztaság volt, ott áll ma a Dél-Pesti Kórház. Az Atra gyárnál ez a Papírgyár mellett volt, ma irodaház, a
mai Helsinki és Grasschalkovich út összefolyásánál nagy tank csata volt, délről indultak volna a Kilián laktanyához és itt megfogták Őket.Vérfürdőt rendezve.
A roncsok sokáig a mai Vágóhid utcai lakótelep helyén voltak fölhalmozva.
Sokan oda jártak guberálni alkatrészeket még hosszú ideig.És persze híre jött a belvárosi eseményeknek is.Suhancok csoportokba jártak kíváncsiskodni.
Hozták vitték a híreket. Közülük egy rosszkor volt rossz helyen. A mai Erdő utcát
sokáig Turner Kálmán utcának hívták, ott lakott az agyon lőtt fiú. 17 éves volt.
A Soroksári út használhatatlan volt itt volt ( van ) a fegyvergyár és a szállítások folyamatosak voltak.A tankok minden utat tönkre tettek, föltörtek.
Így telt el a november. December elején mehettünk iskolába. Az osztályba minden padon egy tábla csoki és egy piros díszgyertya volt fehér masnival átkötve, mellette egy képeslap, a Svájci Vöröskereszt ajándéka.

Haza vittem, de senki nem kért belőle. Akkor láttam életemben először fehér csokit.
Megúsztuk, csend lett , az élet ment tovább.


már csak a folyományok következnek..........


2009. október 20., kedd

..........folytatás!

Következett az október. Annak az első pár napja nagyon jó volt nekem .
Apu otthon volt , és mindennap elsétáltunk Anyu elé. Anyu az élelmiszer kereskedelemben dolgozott. Voltak akkoriban egyszemélyes kisboltok,
és egy ilyet vezetett a Mártírok útján. Ez a Jókai Mór utca utáni első
kereszt utcája ma is a Kiskossuthinak.
Szerettem a boltban. Mindig friss kenyér illat volt, és sok apróság.
Őzike és Balaton kocka, meg a sztálinszalonna az a vágható gyümölcs íz.
Anyu hattól egyig nyitva volt, utána takarítás, megcsinálta a pénztárkönyvet
és hazafelé menetbe letértünk a templom bal oldalánál a Török Flóris utcára.
A rendőrség és a Tátra mozi mellett volt a Közért központ, itt leadtuk a napi bevételt
és mivel ez egy átjáró ház volt, a másik oldalt kimentünk az Ady Endre utcára.
Onnan már látszott a zaci ( Zálogház) nagy épülete, ami a Petőfi és a Bartha Tivadar
sarkán állt. Ez az épület ma is működik . Szemben vele volt a gázcsere telep, és mellette a mi házunk.
Útközben beszélgettek szüleim, nem sokat értettem belőle, csak szó foszlányok jutottak el az eszemig, hogy majd megyünk, és nagyon vigyázzatok, inkább ne gyertek.... stb . Én közben ugri bugriztam mellettük és nagyon kivételes helyzetben éreztem magam hogy együtt vagyunk.
Elérkezett a nap mikor Apunak mennie kellett. Még reggel elköszöntünk egymástól
és mire hazaértem az iskolából már Franciska néni melegítette az ebédemet.

Este Anyuval elmentünk a postára, ami a Zilah utcában volt. Interurbán beszélgetést
kértünk Visegráddal. Némi várakozás után kikiabáltak - középső fülke Visegrád -
Anyu bement, és gyors kérdések : megérkeztél? jól vagy? igen vigyázok! én is !
Fizettünk és hazaindultunk. Út közben mondta meg Anyu hogy minden vasárnap
elmegyünk Apuhoz hajóval, mert hat hétig kell ott lennie. Húúú nagyon örültem
hajózni a mai napig nagyon szeretek. Vártam a vasárnapot.

Közben mindenkinek el újságoltam akinek tehettem, hogy hajóval fogok menni.
A házunk két részből állt, az utca fronti, és szemben vele az udvarban a tükörképe.
A tulajdonosa (volt) úgy építette hogy két db. 100 nm - os lakás legyen nekik és a lányának.Közbe szólt a történelem. Hat kb 30 nm s lakást alakítottak ki.
Itt a hat lakás előtt egy védett udvar volt, utcáról nem lehetett belátni, itt játszogattam egyedül. Volt még egy 12 éves fiú , de nem alacsonyodott le hozzám, nem is játszottunk soha együtt. Pedig a szüleink jóban voltak.
Számomra furcsa család volt. Róza néni mindig azt mondogatta Ottó bácsi a nyaralni volt. Nem ment már hat évesen sem a fejemben hogy nyaralhat valaki éveken keresztül. Sokkal később jött a megvilágosodás, Ottó bácsi az Andrássy út 60
ban volt, majd onnan ment " társasutazásra " nem önként és dalolva a Gulágra.
55' ben jött haza, de mint REF-fest figyelték. Nem is lépett ki a kapun soha.

Két vasárnap elhajóztunk Apuhoz, a Vigadó térről indult a hajó egy óra körül érkeztünk oda, Apu a kikötőben várakozott, ott kerestünk egy távolabbi padot és ott beszélgettünk, örültünk egymásnak, sajnos egy óra múlva indult a hajó vissza, és
este nyolcra értünk vissza a Vigadóhoz. Majd onnan még haza villamossal.
A harmadik héten is készültünk menni. Egyik nap Anyu könnyes szemekkel
mondta meg hogy nem tudunk elmenni, mert nem jár hajó. Teljesen értetlenül álltam
a dolgok előtt. Lezárták a Dunát. Na ez meg még úgy érthetetlen volt, mi az hogy
lezárták ? hát a víz az folyik nem ? Ezt is később értettem meg. A személy hajózást
megszüntették, mert a Fekete tengertől jöttek fel a Csepel-Szabad kikötőig a szállítmányok , aminek utat kellett biztosítani. Lezárták a Csepeli átjárót is, Nagyi
a túloldalon rekedt. A kikötőből az Erzsébeti teher pályaudvar lett az átrakó központ. Nem mentünk sehová és mégis frekventált övezetté léptünk elő.
Folyamatosan hallani lehetett a hangos gépzajt, a pakolást, a daruk dudáit.
Remélem jól emlékszem, október 19 . egy szombati nap volt.
Akkoriban a szabad szombatnak még híre hamva sem . A tanító néni a negyedik
óra végén azt kérte tőlünk hogy mindenki kinyitva fordítsa a padon kifelé az ellenőrzőjét, mert bele kell írnia. Mi még ekkor nem tudtunk írni.
És Márta néni harminckétszer leírta : A tanítás bizonytalan ideig szünetel, Károlyiné.

folytatom............


2009. október 19., hétfő

Szabálytalan (meg) emlékezés.................


Kevesen vagyunk ebből a korosztályból akik gép elé ülnek.
Különböző okok miatt , mert nincs gép, idegenkednek a használatától, stb...
Ezért gondoltam arra hogy kissé szabálytalan időutazást teszek , úgy ötvenhárom
évre vissza menve az időben. Én már és még emlékszem élénken a velem történtekre.
Fiatalabb blog társaim , azok akik érdeklődnek hogy hogy volt akkor, biztos sok furcsa dolgot fognak olvasni itt.
Érdekes az idő távlatában egyre élénkebbek a régmúlt eseményei. Most hogy végig gondoltam mit is szeretnék leírni egy ezernyi ágon futó történet kavarog a fejemben.
Az sem biztos hogy belefér egyben. Akkor többrészes lesz. De megérthető.


A képen látható riadt szemű lányka én volnék. A fiatal asszony az Édesanyám.
Ezerkilencszázötvenhat márciusában készült.
Ebben az évben töltöttem a hatodik életévemet, iskolába írattak.
Mikor meglátták őgebeségemet közölték Anyuval , hogy ha nem érem el a 16 kilót
nem mehetek szeptembertől iskolába.
Erzsébeten laktunk a Bartha Tivadar utcában. Esetleges erzsébetieknek mondom
ez a mai Topánka utca. Párhuzamosan a Kossuthi-val. Ugyanis született erzsébeti
így nevezi a Kossuth Lajos utcát. Pontosan négy ház választott el minket az iskolától.
Hallani lehetett a csengetéseket , nem is volt nagyobb vágyam mint iskolába járni.
A Kiskossuthiban ez a templom mögötti része az utcának, rendelt a Dobi doktor.
Mindenki így hívta. Anyu elvitt hozzá, hogy valami erősítőt adjon, hogy ne maradjak
vissza egy évet. Kaptam B12. injekció kúrát, és Polyvitaplex nevű görény büdös
kapszullákat, és egy jó tanácsot , levegő változás kell a lánynak.
A kúra után igy kerültem le Veszprém megye kis falujába, Apu bátyja ott volt
plébános, az idősebbik húga aki a keresztanyám is volt vitte a parókia gazdaságát.
Itt először is meg kellett tanulnom viselkedni, pl: lány nem mászik fára, nem játszik a trágyadombon, nem zabálja ki a moslékból a főtt almát a macska táljából a farhátat.
Nem piszkítjuk össze a ruhánkat, és a kezünket, nem járunk csámpásan, és a cipőnk
mindig ragyog.
A kínok kínját éltem át, viszont egy idő után még a vasszöget is megettem volna.
Ezért a fára mászás helyett a nagyméretű spájzba bujdokoltan nagyméretű késsel.
És farigcsáltam a sódart, a kolbászt, marokszámra a diót tömködtem magamba,és
a méz is rendesen fogyott. Amikor épp nem garázdálkodtam valahol, kint ültem a
kerti szaletliben és Keresztanyu tanított kézimunkázni. Nekem furcsa volt hogy a
falubeliek Őt Kisasszonynak hívták, engem meg Kiskisasszonynak.
Így esett meg eddigi életemben, hogy két egész hónapig viselhettem ezt a titulust.
Augusztusban 18 kilósan hoztak haza. Még jó hogy a ruháimat mindig úgy vették
hogy két számmal nagyobbat, így ruha gond nem nagyon volt. Akár milyen korú volt a leány gyerek nadrágot nem hordott nem volt való.
Így csak cipő gond volt. Barna magas szárú gojzer varrot bőrcipőt kaptam, jó
nagyot hogy kiszolgálja az évet és hogy jégzokni is férjen bele. Már akkor utáltam.
Kaptam még lóden kabátot és svájci sapkát is. És mindent ami az iskola kezdéshez kell. Kék kötényt, kettőt mert az volt a forma ruha és fekete klott könyökvédőt.
Egyke voltam a Ratkó- korszakban, amire futotta azt mindent én kaptam.
És egy gyönyörű vulkánfiber hátitáskát, fekete csillogóst, piros szegéllyel.

Elkezdődött az iskola. A ház ahol laktunk államosítva lett, a benne lévő két nagy lakást hat lakássá alakították. Itt volt 32 nm- ünk. Mindig mindenki tudta ki mit csinál, kihez ki jön, mit főz stb...... Szerencsés társaság jött össze, veszekedésre nem emlékszem. Inkább az összetartás működött. Anyu és Apu dolgoztak, mivel én
önálló voltam , mondanám kicsit kora vén, lévén mindig csak felnőttek között,
és hála a "kisasszonnyá " való kiképzésemnek köszönhetöen megbízható is.
Ezért kulcsot kaptam a nyakamba. A szomszéd Franciska néninél kellett jelentkeznem mielőtt kimentem a kapun. Igazgatott rajtam ezt azt, aztán kikísért
a kapun, és megvárta amit bemegyek az iskola kapuján.
Délben mikor kicsengettek kiállt a kapuba ott várt. Aztán megmelegítette az ebédemet
ami el volt készítve, és utána leültem tanulni. Mikor Anyu hazajött kikérdezett.
Apu 12 órázott, mert folyamatos üzemben dolgozott, csak este jött haza.A Nagyi
még dolgozott, de már hallottam a felnőttek beszédét mikor szó került róla hogy
jövő februárban mikor nyugdíjba megy "lelépéssel" vissza adja a lakást és hozzánk költözik.Mert hogy szolgálati lakásban lakott egyedül, a Gubacsi- híd a mai
Csepeli átjáró csepeli oldalán. Nagyon vártam már a februárt, szerettem nagyon
a Nagyit. És az élet furcsa kegyetlen játékot űzött mindkettőnkel. Kettőnkre szabta
mindkét szülőm eltemetését.
No de térjünk vissza szeptemberhez. Egyik nap a Nagyi jött mikor Anyunak kellett
volna. Azt mondta itt fog aludni, mert Anyu bent van Apuval a kórházban, ahová
a munkából szállították, majd jön. Sírtam és izgultam, mi történhetett.
Az hogy Aput meg kell operálni mert gyomorvérzést kapott nekem maga volt a frász.
De jóra fordult minden, aztán már engem is beengedtek látogatni.
Reménykedtünk hogy hamar rendbe jön. Szeptember végén haza is engedték a kórházból azzal , hogy októberben a Visegrádon lévő szanatóriumban utókezelésre
kell mennie. Erősödnie.
És következett az új hónap az október.

folytatom..................


2009. október 12., hétfő

Inspiráció............



Előzőleg Nyafkamacska írt egy hozzászólást .
Elindult a vezérhangya.
Tudvalevő hogy a vezérhangyák nem teljesen normálisak :))
Így most ezen az eléggé undok esős sötét hétfő reggel
elkészült a cinege cipője !!!!!
És nekem már szebben indul a hét, tudok nevetni..... magamon!
Köszönöm Nyafka !
Nem mintha bármire is használható lenne, de engem jókedvre derített.

2009. október 11., vasárnap

Ronda és finom meleg..............


.....lesz ez a gyapjú kabátka, ha egyszer elkészül.
Az idő szerint rá kell hajtani nagyon, mert ma már elég barátságtalan a nap.
És a helyzet egyre fokozódik.
Vége az aranyló ősznek, jönnek a ködös párás nem szeretem napok.
De nem szereti ám a cinege madár sem...........
Lassan megtöltöm maggal a madár etetőt is.

A cinege cipője .

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak.
Nagy bánata van
a cinege madárnak.

Szeretne elmenni,
Ő is útra kelni,
de cipőt az árva,
sehol sem tud venni.

Kapkod fűhöz , fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga:
nem ér rá most arra,
mert Ő most a csizmát
nagy uraknak varrja.

Darunak, gólyának,kár-kár
nem ilyen akárki fiának.
Daru is gólya is, útra kelt azóta
a búbosbanka is.

Csak a cinegének szomorú az élet
nincsen cipőcskéje máig sem szegénynek.
Keresi kutatja, repül gallyról gallyra
kiscipőt, kiscipőt , egyre csak azt hajtja.

Móra Ferenc

Ezt a verset ötvenhárom évvel ez előtt tanultam meg még olvasni sem tudtam.
Számát sem tudnám megmondani hányszor és hány gyereknek mondtam el ennyi idő alatt. Szívesen hallgatták-hallgatják.
Nekem a mai napig kedves, hiába gyerek vers.
Vagy én vagyok infantilis...............?

2009. október 8., csütörtök

Oszkár..........


Abilétől kaptam !Köszönöm !
Csak Ő tudja miért ? Mindenesetre nagyon örülök annak,
hogy nem jár semmi kötelezettséggel mint a szokásos
lánc bigyók ! Mert azokat nem szeretem, és igyekszem diplomatikusan
elkerülni.
Az én jelöltjeim akár elfogadják , akár nem :
( mert tudom hogy sem házalni, sem köpködni nem szabad)
de a humor kategóriában :Juhizs
a gyönyörű kötései okán egy görög blogoló :Πουαντερι
és a legszebb pöttyös edény garnitúrával rendelkező és
finomakat főző távolra került honleány(asszonyka ):fahéj és feta

Hölgyeim ! végig lehet sétálni a vörös szőnyegen !

2009. október 7., szerda

Október.........




Nem sokáig váratott magára a dolog, hogy kiderüljön nem minden fenékig tejfel.
Vannak nem olyan jó napok is.
Ez a hónap így kezdődött nekem.
Az idő gyönyörű, ki kell használni minden napsütötte percet.
Ha az embernek akár csak egy zsebkendőnyi kertje van is , azt ápolja , gondozza.
Bevallom hogy a tavasz és az ősz az az idő mikor én ebben túltengek, mert a nyári nagy melegben nem sokat tudok tenni kint.
Nos hát eljött az időm, kerti szerszámok előkészítve, indulok metszeni, összeszedni a
lehullott leveleket, átültetni, hajtásokat dugványozni, ritkítani stb.
Jólesett a mozgás. Élveztem a finom levegőt amit a víz és az erdő hozott felénk.
Ugyanis a szomszéd moslékon tartott kutyáinak a szagát mindig csak este lehet
szippantani.Penetra a köbön.
És most hogy még a család sincs itthon, és minden irányból a szomszédok is dolgoznak olyan nagy volt a csend hogy szinte hallani lehetett a csend hangjait.
Leültem, és jóleső fáradtsággal pásztáztam művemet.
Aztán megakadt a szemem egy a kerítésen belógó termetes akác ágon.
Mondom én neki : te akác ág te nem fogod ám itt lehullajtani a leveledet, elég azt
összeszedni ami itt bent nő, elmész te ki ahol a törzsed van.
S már lendületben is voltam a kiszemelt ág felé. Fel álltam a kerítés lábazatára
és egy kézzel kapaszkodva, egy kézzel tuszkolva az ágat igyekeztem kitolni a kerítésen túlra. Mit mondjak , alul maradtam. De nekem két kezem van( még) és ezért mindkettőt használva újra neki futván, sikerrel jártam. Hurrá ág kint !
Meg a két kezem is. A jobb kezemet sikerült egy enyhe felszíni horzsolással vissza
húzni, majd a ballal akadtak némi problémák, láttam is hogy két helyen kiserkent
a vér, de feledhető lesz, még mindig nem akart vissza jönni a bal karom ezért válltól meghúztam magam és földet értem.
Elindultam kezet mosni, mindkét kezem a törzsem mellett, de olyan furi érzésem volt mintha a bal karom zsibbadna és melegedik. A könyökömet megfogva a jobb tenyerem tele lett vérrel.
Jobban megnéztem olyan vérvétel magasságában a szögesdrót belement és azt húztam el. Nem nagy volt hanem mély. A burleszk második felvonása tizedmásodpercek alatt lezajlott, mégpedig : hársóteraszrólkonyhábabekézreesőkonyharuhávalelszorítkocsikulcskézbeelőszobánki
kocsikinyitpikpikmentődobozkikocsibecsukpikpikbentlemosbetadinnyomókötésegykézzel.
Jól végeztem a dolgom ismét leültem, ittam egy kis vizet az ijedtségre .
Csak aztán kezdtem parázni, mit fogok én ezért kapni !?
Ráadásul többfelől is !
Már rendesen lüktetett a seb, és szivárgott, egy kis idő múlva lecseréltem a kötést.
Na most , vagy vagy, mert aki ismer az tudja hogy önként és dalolva én nem megyek
gyógyulni.
Apát már rendes tiszta ám jól beleragadt kötéssel fogadtam.
Nem írom ide miket mondott, sem azt amit a gyerekek :))
Végül is ma már mondhatom jól végződött, a seb szépen gyógyul és már a kezem is működik rendesen.
A harmadik felvonás már csak hab a tortán.
A kis magán számomat követő éjszaka kitört rajtam, vagy a disznó influenza, vagy egy disznó, influenza szerű megbetegedés. Mindenem fájt, legfőképp a fejem, orrdugulás, torok kaparás, fül lüktetés stb...........de hamar diagnosztizáltam magamnak hogy a kettő nincs összefüggésbe .
Tegnap már egész jól éreztem magam, és elértem az ideális feleség kitüntető címet.
Ugyanis olyan fazék hangom van , hogy inkább nem beszélek:))

Azért tényleg volt a tortán is hab, első szülöttem születés napján.
Szegény gyerekem így öregszik :))
Cseppet sem önző módon azt kívántam Neki , hogy szeretném az 50.
szülinapján is felköszönteni , egészségben, békességben :))

Mivel nekem meg megmondták hogy most egy darabig szíveskedjek ülni a
vala..hol egy jó kis helyen ezért itt süttetem magam és növesztem a kardigánomat.

Ki kell használni a jó időt, mert már kongatják a vészharangot, még két nap és vége az indián nyárnak.