2010. november 30., kedd

Híradó..........


Ma elbúcsúzik a november .
Nagyon közel vagyunk már az ünnephez, praktikus okokból itt húztam meg azt a vonalat amire már februárban kezdtem utalásokat tenni.
Ez évben csak a nyaralós bejegyzésnél volt egy kis találós kérdésem azon kívül nem hirdettem játékot .
Amit most közzéteszek tulajdonképp az sem játék. Meglepetés féle, köszönet féle az itt megforduló érdeklődők számára.
Senkinek semmi kunsztot nem kell csinálnia .
Kiírtam a januári első megjegyzéstől a novemberi utolsóig minden nevet, aki többször járt erre az többször szerepel természetesen, növelve szerencséjének esélyét .
Itt látható 398 cédulka egy-egy névvel. December 6 -án közzéteszek három nevet.
De hogy ki mit kap az csak akkor derül ki ha célhoz ért a küldemény( megelőlegezve a bizalmat a hollónak :-) )
Annyit elárulok hogy az ez év folyamán keletkezett készítményeimről van szó .

Mivel nem szeretném ráerőszakolni senkire ezeket , ha bárki nem akarja hogy szerepeljen a neve a cédulák között az kérem jelezze. Megköszönöm.

A " hogyan volt akkor " sorozatom utolsó epizódjánál kérdésemre mely szerint miről olvasnátok szívesen , legtöbben a karácsonyvárást jelöltétek meg .
Holnap elkezdek egy visszaemlékezős cirka három részre is kiterjedhető írást, melyre szeretettel várok mindenkit.



2010. november 24., szerda

Még mindig angyalka.........







Ő akinek nem adtam nevet ,( adjon majd a leendő gazdája)
teljesen véletlenül született.Egyszer csak ott volt ez a szelíd tekintetű arcocska.
Nem tudtam nem angyallá formálni.
Sokáig állt félkészen nézegettem , nézegettem , de a szóba jöhető karakterek közül ez lett a győztes ,most csak befejeztem .

Ruhája újszerű fazon és a szárnya is. Nem a megszokott sablon, egy kicsit dizájnosabb.Talán ebben is rejlik egyszerűsége.

2010. november 20., szombat

Hópelyhecskéim ................


Mióta Hópelyhecske elkészült azon törtem a fejem hogy lehetne hasonlót csinálni textilből. Sokkal hatékonyabb mint a horgolás , legalább is nekem.
Megcsináltam a kis szabásmintát és most már a saját tervezésű , és elgondolású Hópelyhecskéimet mutatom.
A változások már a ruhácskánál kezdődnek, varrva van a kis minta alapján.
A szárnyacskákat kétoldalú ragasztó és két réteg muszlin segítségével csináltam.
A fejet nem festettem , az első kicsit malacrózsaszínnek tűnt nekem.
Ezeket fültisztító segítségével púderoztam , ugyancsak a lábikókat is.
Kezeket nem varrtam mert egy kicsit box kesztyűre emlékeztetett a legelső.
A hajaknál elengedtem a fantáziámat mind más fazont kapott, és varrva vannak.
Akármilyen fura is tűvel és cérnával , igaz kicsit nehezebben , de ragasztó nélkül vannak ott ahol vannak.
A pofikákat a legvékonyabb rosttal írtam meg .
Nem kell hozzá szinte semmi különösebb tudomány hogy bárki is elkészítse.
Segítségül azért csináltam pár képet a kiindulásról.
Úgy érzem Ők az enyéim, gondolkodtam rajta, dolgoztam vele, tehát mind a négyen az én " gyermekeim".
De nem akarom megtartani magamnak, ezért biztatom azt akinek megtetszik
vigye el, vegye el , készítse el .Feltettem a képtáramba is a segítő képeket.
Örülni fogok neki ha használjátok.
Most egy pár napra vissza vonulót kell elrendelni , ha frontok jönnek és mennek akkor nekem nem szabad mást csak takarékon működni .
De visszajövök ! Ez nem fenyegetés :-)) Bár ezt ki ki döntse el :-))))))))

2010. november 18., csütörtök

Hópelyhecske...............


Tegnap egy kicsit elcsavarogtam :-)
Megálltam az újságos stand előtt és legeltettem a szemeimet a kézimunkás lapokon.
Meg is vettem kettőt , egy keresztszemeset és egy horgolósat.
Már a buszon átnéztem , beleolvastam.
El is határoztam hogy fogok belőle ezt , azt készíteni.
Egy kép sehogy sem hagyott nyugodni , megkellcsinálnommegkellcsinálnom.......
Gondolom sokunknak ismerős ez az érzés :-)
Persze ha valami kell az soha sincs épp itthon, így aztán a fagolyó helyett hungarocell golyó lépett életbe, a moher fonal helyett Piroska fonal stb....
A szárnyacskát pedig egy picit én alakítottam át.
Így született Hópelyhecske a kis horgolt angyalka.
Mérete : 7,5 cm
Ma egész nap ezzel " szórakoztam" , de most örülök neki.
Ha valakit érdekel , feltöltöttem a képtáramba a lapból pár mintát.
Nyugodtan lehet használni.

2010. november 16., kedd

Aprócskaságaim...........


Lassan kezdtem hozzá aztán elkapott a hév.
Végül is 45 darab ünnepi díszecske született.
Méretük 3 és 8 cm között váltakozik, a nagyobbacskákban szegfűszeg illatozik.
Sok rajtuk a kézi munka , szeretem csinálni őket.
Minta nincs hozzájuk , csak kanyarítottam az ollót.
Ezért sincs két egyforma köztük.
Most még potyázok és én szívom finom illatukat, aztán valamennyi valahol otthonra lel majd... majd :-)

2010. november 15., hétfő

Egyszerű.


Miközben odakint verőfényes napsütés van és még nem fagytak el a virágok én a télre készülök. Pár este alatt született ez a nagyon egyszerű mellény.
Még mintája sincs mert úgy ítéltem meg hogy ebből a fonalból csak elveszne benne a minta. A magas nyakat nagyon szeretem a vállam is fázós azt is takarja az ejtett váll és jó hosszú is. Leér egészen odáig ahonnét a két lában kinő :-)
A kis csintalankodó bojt egy hirtelen támadt ötlet , levehető .
Ennyi lett volna a maradék a 60 dkg ból. Nem volt több .
A fonalat még a nyaralásunk alatti portyámon turkáltam a Cagliari " ecserin ".
Nem bánnám ha így maradna az idő márciusig és jönne a nyár , de tudjuk nem így lesz.
Én felkészültem a télre. Lehet hogy kéne szólni a hókotróknak is ? Őket mindig váratlanul éri a hóesés és a fagy :-)

2010. november 11., csütörtök

Borítók............




Jól írtam , borítók !
És nem én borítok senkinek , semmit, sehová :-)
Békés természetű vagyok. Általában :-)
De mikor úgy december 20. tájékán az én jó Uram megkérdezi
- Teanyanincsvalamidmégennekmegennek?- ( munkakapcsolatra értendő )
Na ilyenkor azért össze tudom húzni a szemöldökömet és még akkor is haragosan nézek ki alóla ha nem is olyan bozontos mint a " naptár lady" - nek :-)
Megelőzendő ezt az idén jókor hozzáfogtam a kisebb ajándékok gyártásához.
Tavaly szondáztam. A mappa borítókat mindenki kedvelte.
Aki tavaly nem ezt kapott az most majd részesül belőlük.
Hármat már csináltam. A témát a leendő tulajdonos adja.
A fedő lap belső felén egy húzós zárral csukódó zseb van.Apró fecnik, és majd beírom, felírom, elteszem, papírkák tárolására.
Egyik sem megy üresen egy bele passzoló spirál füzet van benne.
Tudom hogy nem tökéletesek , mégis úgy érzem hogy még ha csekély az értéke akkor is többet tud mintha elmennénk a nagybani áruházba és ott megvennénk egy kartont
a legolcsóbb borból és gépiesen " letudnánk". Nem is szeretem ezt a kifejezést.
Persze egyben kelepce is a dolog, a bort tovább lehet ajándékozni :-))
Háát így járnak/jártak a kedves ajándékozottak, püff neki :-))

2010. november 10., szerda

Visszatérve................




Visszatérve a nyaralós játékomhoz, ahol két telitalálatos volt, és én balga csak egyre készültem :-)
"Ketteske" Skolikagi jó megfejtőnek ígértem még egy november folyamán elkészülő meglepetés ajándékot. Hirtelen nem volt semmim , de ha tudom hogy kinek készítek akkor valahogy más , nekem is személyes a készülő darab.
Nagyjából tudtam hogy hová, kihez kerül a "mű" . Próbáltam olyat készíteni ami már előre mutat a jövendő ünnepre, ám azért egész évben rá lehessen nézni, és hordozzon üzenetet is. Így született a Kék Angyal , nem karácsonyi , csak őrző , amolyan szerencsehozó, szemmel tartó.
Elég nagyra sikeredett, kapott egy kék lenvászon öltözéket, szárnyacskát, és horgolt kis cipőt.
Parancsba kapta a feladatát is, menj és hozz szerencsét :-))
Ma szerencsésen landolt rendeltetési helyén, bővítve a " kiküldetésben "lévő
számtalan társának létszámát , akik a Felvidéktől kezdve Sopronon és Budapesten keresztül
Marokkón és Görögországon is át egészen az Újvilágig bezárólag ott vannak a vártán.
Tehát világszerte lévő angyalaim fogadjátok új társatokat szeretettel !
Még egyszer elmondom a varázs szót :


Kék Angyal : múkodj :-))))))

2010. november 8., hétfő

Szivárványos............




A borult idő elleni orvosság lehet ha színes anyagokkal foglalkozunk.
Kinézni az ablakon nem is lesz időnk:-)
Ezeket a kis minta csíkokat nemrégiben kaptam .
Már akkor valami ilyesmit képzeltem bele.
Ma összevarrtam a 23 db csíkot és lett belőle egy "valami tartó".
Valami biztos jól elfér majd benne mert mérete 27 x 18 x 6 cm.
Mondjuk ismerve leendő gazdáját horgoló cérna és tű, vagy hímző cérna és
valami szép készülő kézimunka kerül bele, kisolló, gyűszű talán ?
Az anyag egy kicsit bársonyosan fényes, nem is díszítettem elég szerintem a sok szín. Ami viszont nem zavarja egymást, olyan szépen szinte egymásba olvadnak.
Van még hasonló csíksorozat, nem ez volt az utolsó.

2010. november 7., vasárnap

Határtalanul........


Tegnap határtalanul jól telt a napom.
Fent jártam a Várban az évi szokásos foltos kiállításon.
Ez maga egy nagyon jó program, ám ami ebben benne foglaltatik az még jobb.
Ilyenkor ismét lehet találkozni rég nem látott kedves arcokkal.
Volt olyan akivel véletlenül, volt akivel előre megfontolt szándékkal:-)
Az idő is ragyogó volt ami még derűsebbé tette a napot.
Kaptam még meglepetéseket is ám !
Marika már - már mesterien szabad gépi tűzött terítőjét, és a számomra oly kedves és szeretett olíva mintájával díszített gyertyát és( az agyam dobom el tőle) hozzá passzoló gyufát is Abilétől, valamint újabb babaruhára való anyagot és csipkét Bruercsitől.
Nagyon el voltam kényeztetve :-)

Azonban én ám egy hős vagyok , (aki nem tudná) !!!!!!!
Az árusok mellett elfordított fejjel közlekedtem, már itthon elhatároztam hogy semmit nem veszek, több okból sem. Mert sok mindenem gyűlik , gyűlöget, és mert tulajdonképpen " nincs is kedvem" :-))

Láttuk Dollányi Annát is a Magyar Foltvarrás Nagyasszonyát, hogy is sikerült volna "elvegyülnie " a tömegben ?
Szép nap volt ez a szombat , remélem azoknak is mind akik meglátogatták a kiállítást így marad meg .
Pár képet készítettem azokat a képtáram novemberi dossziéjában megtaláljátok.
Jövőre Veletek ugyan itt !

2010. november 3., szerda

Nem tudom ?







Nem tudom , hogy ilyen szép novemberi időjárásban illik , lehet, divat e csizmát húzni, és olyan melegen felöltözni mint ahogy ezt Lujza teszi.
Remélem majd erre választ kapok hozzáértők és tapasztaltak bejegyzéseiből :-)
A csizma oldalán húzós zár van.
Mint látható melege is lett mert levetkőzve a kabátkáját kiterítve , rajta elheveredett :-)
Tehette mert a kabát velúr, rejtett gombolású és selyem bélés van benne.
Lujza meleg nadrágszoknyát, fehér magas nyakú kötött felsőt visel mintás romantikus fazonú ujjakkal. Rajta divatos bőr öv .
Élénk színű sálja töri meg a visszafogott színeket.
A sapka és a muff valamint a vastag harisnya és ami nem látható csipke body egészíti ki az öltözéket, mert ügyelünk a részletekre is :-))

2010. november 2., kedd

Hm............


Alig sikerült visszailleszkedni a dolgos hétköznapokba, és itt termett az óra átállítás :-(
Csak piszkálgatok, többfélén is de eredmény még nincs :-(
Azonban mertem nagyot gondolni és jelentkeztem Veronika által meghirdetett
Sal- x szemes hímzésre. Januárba indul , és hónapokra jellemző képeket fogunk hímezni.
Azért kedvemre való mert semmi kötöttség nincs benne, van rá egy év terminus .

Remélem hogy végzek vele időben, és nem bíztam el nagyon magam:-))))
Egy év múlva kiderül !

2010. november 1., hétfő

November !


Íme eljött November hónap.
Szent András - Őszutó -Enyészet hava.
30 nap a tartózkodási ideje .
Az egyház az I. századtól kezdve November elsejét a halottaknak szenteli.
Emlékezzünk mi is csendes főhajtással eltávozott szeretteinkre .